KKV Business 2023. november 21

Időt spórol a képszerkesztésben is az AI

Ki ne érezte volna már úgy vállalkozóként, hogy jó lenne még plusz pár óra a napban, vagy legalább egy plusz munkaerő? A jó hír az, hogy ha okosan használjuk ki a mesterséges intelligencia nyújtotta lehetőségeket, akkor máris úgy érezhetjük, mintha ezek a kívánságaink teljesültek volna. Még akkor is, ha képszerkesztési feladatot szeretnénk AI-eszközökre bízni. Ihász Ingrid, a Kattanjki Klub alapítója saját maga is megtapasztalta, mennyi mindenben megkönnyíti a dolgát a mesterséges intelligencia, most már a kurzusaiba is beépítette a tapasztalatait és más vállalkozóknak tanítja, hogyan használjuk jól az AI-eszközöket.

Ihász Ingrid évekig dolgozott nagyvállalati marketing területen, végigjárta a ranglétrát az asszisztenstől az ügyvezetőig. Aztán amikor édesanya lett, egész más irányt vett a szakmai élete is: „Jelenleg amatőr és hivatásos fotósoknak segítek abban, hogy a legszebb pillanatokat minőségi fényképeken tudják megörökíteni. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy fotós, Lightroom és Photoshop, illetve online marketing kurzusokkal egyengetem azok útját, akik profi szinten szeretnék művelni a hobbijukat vagy akár a vállalkozásuk beindításán vagy felpörgetésén dolgoznak.” – foglalja össze Ingrid, mi is jelenti most a munkáját, amelyet a dreamworldphoto.hu fémjelez.

A tudásmegosztás egyik útja például, hogy “Marketingiránytű fotósoknak” címmel könyve jelent meg tavaly, most pedig a “Kattanjki Klub” indítására készül. Ez utóbbi egy komplex kezdeményezés azoknak, akik szeretnék fejleszteni magukat a fotózás, képszerkesztés terén, szeretnének többet megtudni a fotós vállalkozás működtetéséről és emellett egy támogató közösséghez tartozni.

A tananyagban pedig már előkerül a mesterséges intelligencia is, mert Ingrid szerint ez már nem a jövő technológiája, már nagyon is itt van velünk. Ő maga is használ AI-eszközöket a munkájához: „Amikor nem sokkal a megjelenése után kipróbáltam a ChatGPT-t, azonnal elő is fizettem rá, mert hihetetlen potenciált láttam benne, hogy tehermentesítsen például a közösségi média tartalmak megalkotásában, a blogposztok írásában. A képgenerátorokkal kapcsolatban, amilyen például a Midjourney vagy a Dall-E, már kevésbé voltam lelkes. Ezek egyáltalán nem kápráztattak el elsőre. Némi próbálgatás után félre is tettem őket, csak hogy 2-3 hónap múlva arcul csapjon, hogy mennyire elképesztő ütemben fejlődtek. Hasonló a helyzet a videógenerálással is, ami szintén rakétasebességre kapcsolt.”

Hogyan segít az AI a képszerkesztésben?

„Azok a képszerkesztési feladatok, amelyek korábban óriási szakértelmet és akár órákig tartó pepecselést igényeltek, ma néhány kattintással megoldhatók” – mondja Ingrid, egyben arra is utal, hogy ma már egyre több mesterséges intelligencia funkció érhető el a Lightroomban és a Photoshopban is. – „Ehhez ajánlom a YouTube csatornámon elérhető videókat, ahol a használatukat részletesen bemutatom. Sokan nem tudják, hogy ezek a profi képszerkesztő programok ma már nem kerülnek százezrekbe, hanem kedvező havi előfizetési díjas konstrukcióban érhetők el, például az ún. Adobe Fotós csomag részeként.” 

Egyre szélesebb a paletta, amelyről válogathatunk, ha AI-eszközt vetnénk be, de Ingrid szerint még mindig a Midjourney a legjobb képgenerátor. Létezik már ugyan számos szolgáltatás, amely ugyanarra a technológiára épül, mint a Midjourney, csak nem szöveges parancsot kell adnunk, hanem például gombokat megnyomnunk. Ingrid úgy véli, ezek a verziók sokszor rosszabb eredményt adnak, mint az, ha tisztességesen promptoljuk a Midjourney-t.

 „Rengeteget használom a Canvát, amiben egyre több mesterséges intelligencia funkció érhető el. A Canvát elsősorban onnan ismerjük, hogy különböző grafikai anyagokat lehet vele létrehozni a közösségi média posztoktól a prezentációkon át a nyomtatott brosúrákig. Azt már kevesebben szokták tudni, hogy videókat is lehet vele készíteni. Azt pedig még kevesebben, hogy a Canván belül is lehet képet generálni, illetve új elemeket hozzáadni egy fotóhoz. Eltávolítani a hátteret vagy kicserélni valakinek a ruháját. Egyre többször döntök úgy, hogy a hosszadalmasabb Photoshop szerkesztés helyett ezzel oldok meg egy adott feladatot” – árulja el Ingrid.

Milyen módon segíthet Ingrid az AI-eszközök alkalmazásában?

Ingrid nagyon büszke arra, hogy Magyarországon elsőként tartott webináriumot arról, hogy hogyan lehet használni a mesterséges intelligenciát a kreatív munkában: „Egészen pontosan arról, hogy hogyan alkalmazhatjuk a ChatGPT-t kreatív ötletelésre, Midjourney parancsok megfogalmazására, illetve a Midjourney által alkotott képet hogyan tudjuk saját fotóval kombinálni a Photoshopban. Ez a webinárium ráadásul ingyenesen volt követhető a YouTube csatornámon, és az adás első harmada most is szabadon elérhető. A YouTube csatornámon számos mesterséges intelligencia megoldás működését bemutattam az elmúlt hónapokban, a Lightroomban és Photoshopban elérhető eszközöket, illetve különböző képszerkesztő pluginokat, illetve a Photoshop Generative Fill funkcióját is. Van egy videó a Midjourney képgenerálásról is, aminek a logikája más hasonló eszközökre is nagymértékben átültethető.”

De nem a YouTube csatornáján közzétett videók jelentik az egyetlen utat, ahogy Ingrid a fotósoknak segíteni igyekszik: készített egy e-bookot, amely célzottan arról szól, hogy milyen területeken lehet használni a ChatGPT-t a fotós vállalkozásokban. Mivel az a tapasztalata, hogy sok kisvállalkozó számára kihívást jelent más iparágakban látható példákat átültetni a saját területükre, a tudatos vállalkozásépítésről szóló kurzust indított Marketing kávé néven fotósoknak, ami már több, mint két éve fut.

A témáról bővebben a Tovább gombra kattintva olvashatsz!  

Tovább

Továbbiak
Az Európai Unió vámrendszere olyan jelentős változás előtt áll, amire az elmúlt 50 évben nem volt példa, Az EY Magyarország segít eligazodni az új szabályozásban.
KKV Business | 2026. április 08.
Így lett egy veszprémi delikátból közösségi kedvenc.
KKV Business | 2026. március 16.