Két koncertet is ad a legendás metálzenekar a fővárosban: a hivatalos plakátot pedig a három Hellboy-képregényt is rajzoló László Márk készítette.
Tegnap tért vissza a Metallica a magyar fővárosba, hogy megrengesse a talajt a legendás metálzenéivel, de ha már itt vannak, két koncertet is adnak, a másodikat szombaton követhetik azok, akik hajlandóak voltak súlyos tízezreket fizetni azért, hogy lássák a zenekart. Mint tudható, a Metalliva az M72 World Tour névre keresztelt turnéja során is előszeretettel keres meg elismert, helyi művészeket a koncertplakátok elkészítéséhez, így a csütörtöki buli poszterét a magyar képregény-illusztrátor közösségben elismert László Márk rajzolhatta meg, akit Mike Mignola már három Hellboy-képregényre is felkért, de dolgozott a Csaknekedkislány-énekes Csepella Olivér képregényén, a Nyugat+zombikon is.
„Kaiju-Szent István a karjára kétezer év után visszakerült Szent Jobbal füstlizik a poszt-apokaliptikus város romjai felett” – mondta el a művész a plakát koncepciójáról, amit a Puskás Arénában meg is lehet majd vásárolni. A Metalliva előzenekarai csütörtökön az Avatar és Pantera voltak, szombaton viszont a Gojira és Knocked Loose lesznek.
A plakátot itt lehet megcsodálni:
via Recorder.hu
Borítókép: László Márk Facebook-oldala