Brand 2024. május 27

Rendkívüli szoborcsoport, rendkívüli alapanyagból Kolodko Mihálytól

A legújabb Kolodko-szoboregyüttes egyértelmű üzenete a környezettudatos élet szükségszerűsége. Ezt pedig nemcsak a művek formai koncepciója kívánja közvetíteni, hanem azok alapanyaga is szimbolikus kettőséget hordoz. Az elkészülő cápák létezésének szubsztanciája ugyanis a hulladék, kötőelemüknek pedig a Magyar Marketing Szövetség vállalati tagja, a Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) evoBuild termékmárkájához tartozó alacsonyabb szén-dioxid kibocsátású cementből készült betont választotta a művész. Utóbbi, a közelmúltban bevezetett kategóriába hangsúlyozottan a vállalat alacsony szén-dioxid-kibocsátású cement- és betontermékeit sorolja. Az építőanyag-ipari cég anyavállalatához, a Heidelberg Materials-hoz hasonlóan kiemelten kezeli a klímasemlegesség kérdését, ezért is döntöttek úgy, hogy Magyarországon is elérhetővé teszik az evoBuild termékcsaládot, mely a hagyományos betonnal azonos friss és megszilárdult tulajdonságokkal rendelkezik, azonban minimum 30%, de akár 80%-kal is csökkenti a CO2 lábnyomát.

A nem mindennapi együttműködés koncepciója kapcsán gyorsan egymásra találtak a felek. Régóta tervben volt már egy ilyen tematikájú szoborcsoport megvalósítása a művésznél, a DDC pedig mint felelős és meghatározó piaci szereplő, már hosszú ideje kiemelten kezeli az alacsonyabb környezeti lábnyom és a klímacél elérésének kérdését. Amikor a párhuzamra fény derült a közös munka szinte azonnal elindult, hiszen a kooperáció tökéletesen szimbolizálja a szobrász és a vállalat törekvéseit is. A közös pont is adott volt, hiszen Kolodko Mihály Vácon alkot, míg a DDC egyik cementgyára, egyben székhelye is a város mellett található.

„Nem is találhattunk volna jobb időben egymásra a művésszel!” – hangsúlyozta Guth Zoltán, a Duna-Dráva Cement Kft. kommunikációs vezetője. Egy kifejező, maradandó és igazi értéket hordozó tervet szeretett volna a társaság összehozni annak apropóján, hogy anyavállalatuk januárban mutatta be új, globális termékmárkáját, az evoBuild-et. Ehhez tartozhatnak a kínálat azon tagjai, amelyeket a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése és a körforgásos gazdasághoz való különleges hozzájárulás jellemez. Minden ide sorolt terméknek szigorú követelményeknek kell megfelelnie ahhoz, hogy a kínálat részévé váljon. Ezzel az építőanyag-ipari vállalatok között elsőként, a Heidelberg Materials globálisan szabványosított kritériumokat alkalmaz a fenntartható termékek címkézésére.

„A Kolodko Mihállyal létrejött együttműködés, az alkotás mondanivalója és megvalósítása, a váci helyszíne, benne az emblematikusnak mondható és nem kevés költőiséget tükröző Duna-parttal közösen mind-mind azt az üzenetet tükrözi, amelyet szerettünk volna közvetíteni az evoBuild kapcsán melynek egyik eleme az evoBuild80R10 elnevezésű betontermékünk már önmagában újrahasznosítható adalékanyag felhasználásával készül az evoBuild a beton következő generációja, amely a jövő generáció érdekében lett fejlesztve” – emelte ki Guth Zoltán.

Minden szoborban érdemi alkotóelemként jelenik meg a Duna-parti hulladék. Elkészítésükhöz ugyanis a kihelyezéshez kiválasztott partszakaszon fellelt szemetet gyűjtött és használt fel a szobrász. Ezúttal tehát a Kolodko-szobrokra jellemző karikaturisztikus vonás már a szoborcsoport anyagválasztásában is tetten érhető, hiszen a szobrok teste egyszerre épül fel a dunai hulladékból és az alacsony ökolábnyomot biztosító, új betonból. Az alkotások ráadásul egyenként a partszakasz szennyezettségét is tükrözik, hiszen annál több került egy-egy cápába a hulladékokból, minél többet lehetett fellelni az adott helyszínen.

A cementcápák több mint fél éven keresztül a Váci Tragor Ignác Múzeumban is megtekinthetőek lesznek, hiszen Kolodkó Mihálynak időszakos kiállítása nyílik az intézményben, Dunai Cápa címmel. „Nagy megtiszteltetés, hogy a váci múzeum adhat otthont a művész legújabb alkotásainak. Szeretnénk megmutatni, hogy a kultúra lehet meghökkentő, szórakoztató és egyben elgondolkodtató is. Egy-egy cápaszobor mondanivalója túlmutat önmagán, felkiáltójel a Duna védelmében. Reméljük a környezetszennyezés csökkentésének üzenetét is magukkal viszik a kiállítás látogatói” – mondta Fehérváriné Tóth Helga, a Tragor Ignác Múzeum igazgatója.

Az építőipar és a fenntarthatóság közötti egyensúly megteremtése érdekében sürgető a környezetbarát megoldások keresése. Innovatív technológiák és fenntartható gyakorlatok bevezetésével csökkenthető a betonipar ökológiai lábnyoma. Többek között ezért is fontos, hogy egyre többen ismerjék meg és alkalmazzák az alternatív megoldásokat az építőiparban.

Továbbiak
Az online piactér háttérinfrastruktúrájának működése ennek révén stabilabb lesz, és megkönnyíti a jövőbeli fejlesztéseket is – ígéri a 2000 óta működő magyar vállalkozás, amit a Big2 Platform Kft. üzemeltet.
Brand | 2026. július 23.
Tizenhat évvel ezelőtt, 2010-ben alapították a Xiaomit, ezért most a Xiaomi Fan Festival keretében a legtöbb termékhez akciósan lehet hozzájutni.
Brand | 2026. április 13.