Fotó: Mateusz Butkiewicz/Unsplash.com
Brand 2026. november 05

Közel 69 millió forintos bírságot kapott az Auchan egy félrevezető kuponakció miatt

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárása során megállapította, az áruházlánc elhallgatta azt, hogy a vásárlók csak akkor juthatnak bizonyos kuponokhoz, ha sok más feltételt teljesítenek.

A Gazdasági Versenyhivatal 2025 júliusában indított versenyfelügyeleti eljárást az Auchannal szemben, ugyanis a GVH gyanúja szerint az Auchan a 2024. április 1. és 2025. február 12. közötti időszakban meghirdetett, több kuponakciója során elhallgatta azt a jelentős információt, hogy a kuponokat a fogyasztók csak további feltételek teljesítése mellett jogosultak megszerezni, illetve felhasználni. A cég az akciókkal kapcsolatos kereskedelmi kommunikációt többek között országos televíziós csatornákon keresztül valósította meg.

Az eljárás során a GVH feltárta, hogy az Auchan három, egyenként kb. egy hónapig tartó kereskedelmi kommunikációiban meghirdetett, a vásárlások során felhasználható kuponok esetében, a kuponok megszerezhetőségét és felhasználhatóságát érintő jelentős információkat elhallgatott. Ilyen volt, hogy a kuponok csak meghatározott összegű vásárlás után jártak, továbbá a beváltáshoz aktív bizalomkártyára volt szükség. Továbbá a hiper- és szupermarketekre eltérő szabályok vonatkoztak, valamint az egyes kuponok beváltásának ideje is eltérő volt.

A GVH Versenytanácsa mindezek alapján megállapította, hogy az Auchan tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósított meg, amiért 68,9 millió forint bírságot szabott ki a cégre. Az eljáró versenytanács a bírság kiszabás során figyelembe vette, hogy az Auchan elismerte a jogsértést, lemondott a jogorvoslati jogáról és vállalta, hogy utólagosan fejleszti a megfelelési programját.

via GVH

Továbbiak
Az itthon alapvetően okostelefonjairól ismert kínai márka már régóta tervezte a terjeszkedést, most azonban hivatalosan is bejelentették, jövő év második felétől érkeznek az egyébként Kínában nagy népszerűségnek örvendő autóik.
Brand | 2026. augusztus 31.
„A mesterséges intelligencia nem az emberi tudás és tapasztalat helyettesítője, hanem annak erősítője” – vallja Pataky Piroska, az MBH Bank marketing igazgatója.
Brand | 2026. október 02.