Fotó: Sziget Fesztivál Facebook-oldala
Brand 2026. augusztus 13

A Szigeten mindenki nyer: több mint tízmillárdot hoz az országnak, az állam viszi a felét

A GKI Gazdaságkutató számai szerint az állam 4,5 milliárd forinttal többet szedhet be adó formájában a Sziget Fesztivál után, mint amennyit közkiadásként kifizet rá.

Számításuk szerint az egyetlen nagy, külföldiek körében is népszerű fesztivál évente akár 13 milliárd forinttal járulhat hozzá a magyar GDP-hez, ebben az esetben pedig az államnak is komoly pénzügyi érdeke lehet a rendezvény fenntartása: a kutatóintézet szerint az adó- és járulékbevételek mintegy 4,5 milliárd forinttal haladhatják meg a fesztiválra fordított közkiadásokat.

A hatalmas különbséget elsősorban a külföldi látogatók adják. Míg a GKI által vizsgált öt nagy fesztiválon – a Campuson, a Művészetek Völgyén, a Strandon, a Szigeten és a SZIN-en – általában 1–8 százalék között mozog a külföldiek aránya, addig a Szigeten eléri az 50 százalékot, és ez gazdaságilag elengedhetetlen, hiszen a külföldi vendégek magyarországi költése exportbevételnek számít, miközben a hazai látogatók egy része a fesztivál nélkül is máshol költené el a pénzét.

Habár az utóbbi években a fesztiválok működését a magas fix költségek, az infláció és a szervezési kiadások növekedése egyre nehezebbé teszi, a GKI szerint a vizsgált rendezvények legutóbb összesen mintegy 751 ezer látogatást generáltak. A piac ráadásul keresletérzékeny, a haszonkulcs alacsony, az állami támogatás pedig – ha egyáltalán van – általában csak a költségvetés néhány százalékát fedezi.

A kutatásban ezért a támogatási logika újragondolását sürgetik: ha a fesztiválok jelentős turisztikai és gazdasági bevételt generálnak, ezt a döntéshozóknak számszerűen is látniuk kellene. Ennek megfelelően a kérdés így az, hogy a kulturális események gazdasági teljesítményét képes lesz-e a szabályozási és támogatási rendszer ugyanúgy kezelni, mint kulturális értéküket. Ehhez azonban pontosabb adatokra lenne szükség a látogatói költésekről, a fesztiválok teljes költségvetéséről és a turizmusra gyakorolt hatásukról – írják közleményükben.

Továbbiak
Ismét elnyerte a Skytrax-díjat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér.
Brand | 2026. március 20.
A márka szezonális kampánnyal rukkolt elő: a HELL ICE COFFEE Latte dobozaira több mint 60 különböző, magyar nyelvű, vidám és motiváló üzenet kerül.
Brand | 2026. május 04.