A drága sneaker önmagában már nem feltétlenül jelent egyediséget: a fiatalok egyre inkább saját márkákat építenek és maguk kezdenek alkotni – mondja Trunk Tamás Z generációs szakértő, kommunikációs szakember. Interjú.
A pocsolya, mint metafora, mint művészi- és mint erős sales eszköz. A British Airways legújabb OOH-kampányát hagyományosan az Uncommon készítette, és arra bazíroz, hogy a szürke, esős időben napfényre vágyik a borús brit.
A Michelin-csillagos séf a maklári gyár termelősoraitól a kóstolóasztalig végigkísérte a folyamatot, ennek köszönhetően megszületett a Parázs, a Pirított Kalácsos, a Feketeribizlis-rozmaringos és a Moziterem szaloncukor.
Az Auchan Retail Magyarország 2026. november 5-én indítja el új márkaplatformját, amelynek keretében mozifilmes látványvilágú fantázialények jelennek meg a hétköznapi vásárlók között.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárása során megállapította, az áruházlánc elhallgatta azt, hogy a vásárlók csak akkor juthatnak bizonyos kuponokhoz, ha sok más feltételt teljesítenek.
Az „Ezer okunk van" kampányban a könyvesbolt-lánc azzal érvel humoros filmekben a könyv mellett, hogy azt sokkal könnyebb becsomagolni, hazavinni, elrejteni, mint például egy basszusgitárt.
A számok alapján az összes bevétel éves szinten 7,4%-kal nőtt, az EBIDTA AL 6,6%-kal volt magasabb, mint tavaly harmadik negyedévben, a csoport bruttó fedezete pedig 6,0%-kal javult éves szinten.