Fotó: Leo Visions/Unsplash.com
Az amerikai elnök álhírterjesztésre hivatkozva döntött a neki nem tetsző sajtó kiutasításáról, azonban Timothy Kelly szövetségi bíró szerint ez alkotmányellenes lépés volt.
Ahogyan arról nemrég mi is beszámoltunk, a CNN, a Politico és az MS NOW jogi lépéseket tett a Trump-kormányzat ellen, miután megtiltották számukra a belépést az elnöki rezidenciára. Miért történt ez egyáltalán meg? Donald Trump múlt héten pénteken jelentette be, hogy a három érintett sajtóorgánum akkreditációját és belépési jogát azonnali hatállyal felfüggesztik, megvonva riportereiktől a Fehér Ház rendezvényeinek, a sajtótájékoztatóknak, valamint az Oval Office eseményeinek közvetlen látogatási lehetőségét. Az amerikai elnök azzal indokolta a lépést, hogy a három médium szerinte folyamatosan „álhíreket” terjeszt.
A médiumok tájékoztatása szerint perre mennek az ügyben: a jogi fellépés elsődleges célja megvédeni azt az alapelvet, miszerint „nem a kormányzat dönti el, hogy a sajtó miről számolhat be, vagy mit hozhat nyilvánosságra”. A kitiltás véleményük szerint súlyosan veszélyezteti a sajtószabadságot és a nyilvánosság tájékozódáshoz fűződő alkotmányos jogát.
Csütörtök reggel azonban másfajta fordulatot vett a sztori: Timothy Kelly szövetségi bíró elrendelte, hogy a Trump-kormány ideiglenesen állítsa vissza a CNN, az MS NOW (korábbi MSNBC) és a Politico belépési jogát a Fehér Házba. Az indoklásban az szerepel, hogy a kitiltás alkotmánynak megfelelő eljárás nélkül zajlott le, ezért az jogtalan. Az sem segített a helyzeten, hogy Trump nem megfelelő indoklást adott a kitiltásokra: azt ugyanis maximum akkor lehetett volna meglépni, ha a médiumok nemzetbiztonsági értelemben kockázatos információkat hoznak nyilvánosságra, ám ilyesmi nem történt.
Ráadásul a Trump-kormány csak a belépési engedélyek elvétele után értesítette az újságírókat a döntés elleni fellebbezés lehetőségéről. A szövetségi bíró szerint ez szabálytalan, pont fordítva kellett volna történnie az ügymenetnek, számol be a CNN.