Média 2026. augusztus 11

Tovább gyűrűzik az NMHH-s adattörlési botrány: nyomozást indított a rendőrség

Hűtlen kezelés miatt indult el a nyomozás, ugyanis azt gyanítják, úgy vettek meg feleslegesen adattörlő kulcsokat, hogy azokat nem is használták fel semmire. Az egész műveletre 40 milliárdot költött az NMHH.

A Miniszterelnökség korábbi szerződéseinek átvizsgálásakor derült ki, hogy a veglegestorles.hu szolgáltatásához kapcsolódóan mintegy 40 milliárd forintot fizett ki az NMHH több mint 15 millió adattörlő kódért. A most vizsgált konstrukcióban az NMHH szerződött az Antenna Hungáriával, míg a szoftvert és a rendszer üzemeltetését a Certus Software biztosította. A kormány közlése szerint a vállalkozónak csaknem 31,2 milliárd forint nettó, vagyis bruttó mintegy 40 milliárd forint jutott, miközben az NMHH költségvetésében évente további 10 milliárd forintos keretet különítettek el erre a célra. 2025-től pedig az Antenna Hungária jogutódjaként a 4iG lett a teljesítési közreműködő.

A vizsgálat arra kíván választ találni, hogy történt-e hűtlen kezelés az ügyben. A kormány által ismertetett dokumentumok alapján ugyanis felmerült a gyanú, hogy olyan esetek után is történt kifizetés, amikor tényleges adattörlés nem valósult meg. A díjazás alapját nem a ténylegesen végrehajtott törlések száma jelentette, hanem az adattörlő kódokhoz kapcsolódó licencjogosultságok megnyílása, így az elszámolás nem függött attól, hogy a szoftvert valóban letöltötték-e, elindították-e a törlést, vagy sikeresen végre is hajtották-e azt.

A kormány július elején tett feljelentést, amely alapján a Nemzeti Nyomozó Iroda ismeretlen tettes ellen indított eljárást különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával. A nyomozás feladata annak tisztázása lesz, hogy a konstrukció valóban eredményezett-e indokolatlan kifizetéseket, és történt-e jogsértés.

via HVG

Továbbiak
Újbudán politikai humorba ágyazták a szúnyoggyérítésről szóló felhívást.
Média | 2026. augusztus 10.
Szoboszlai Dominikról tett közzé több fotót az Magyar Labdarúgó Szövetség az Instagram oldalán, azóta elég intenzív utóéletet él a fotósorozat. A közösségi média menedzserek is rákaptak a legújabb mémre.
Média | 2026. június 02.