Média 2026. június 29

„Sajnálnám, ha végül ebben lennénk elsők Európában” – Navracsics Tibor most a Népszava megmentésére hív fel

Az Orbán-kormány korábbi közigazgatási és területfejlesztési minisztere a fideszes lapok mellett a Népszava nyomtatott napilap eltűnése miatt aggódik.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, Navracsics Tibor korábbi közigazgatási és területfejlesztési miniszter és Ferencz Orsolya, az Orbán-kormány volt űrkutatási biztosa a Mészáros Lőrinchez köthető Mediaworksös elbocsátási hullámok után nyílt levélben fordultak a NER alatt kiépített „nemzeti tőkésekhez”, amelyben kifejtik: „nemcsak addig kell polgári értékrendet valló patriótának lenni, amíg könnyű, hanem akkor is, amikor nehéz. Sőt, akkor kell csak igazán kitartani az értékeink mellett”. Kifejtették, hogy a nemzeti tőkések – akiket nem neveztek néven – a magyar vállalatok preferálásának korábbi kormányzati programja révén hatalmas vagyonokra tettek szert, sokszor kellett egyes nagytőkések viselkedése miatt tartaniuk a hátukat a havi fizetésből élő jobboldaliaknak, így a sajtó munkatársainak is.

„Arra kérjük hát a magyar nagytőke jobboldali értékeket fontosnak tartó képviselőit, hogy haladéktalanul kezdjenek hozzá egy minőségi jobboldali médiaportfólió finanszírozásához! Továbbá elvárjuk, hogy a média világában most állásukat vesztett szakemberek számára azonnal kínáljanak munkát, helyzetük megoldásában érdemben vállaljanak felelősséget!” – írták június 23-ai levelükben.

Most Navracsics Tibor újabb Facebook-posztban tett hozzá a nyílt levélhez, amelyben a Népszava körüli helyzetre hívja fel a figyelmet, miszerint a legendás politikai napilap már több mint egy hónapja nem jelenik meg nyomtatásban. Legutóbbi hírek szerint a lap tulajdonosa Leisztinger Tamás lényegében ignorálja a szerkesztőséget, a munkatársaknak nem válaszol. Pedig igencsak égető lenne tisztázni a helyzetet, mint arról mi is beszámoltunk május végén, a Mediaworks a Népszava felhalmozódott tartozásaira hivatkozva azonnali hatállyal felmondta a nyomtatási és terjesztési szerződést a 153 éves lappal, ezért az a mai napig nem jelenik meg.

„Akárhogyan is nézzük, ha nem érkezik megmentés, akkor ismereteim szerint Európa első olyan országa leszünk, ahol a nyomtatott politikai napilap műfajként kihal. Ez pedig párthovatartozásra való tekintet nélkül egyaránt kulturális veszteség lenne mind a bal-, mind a jobboldali, mind pedig az elkötelezettség nélküli olvasónak. Sajnálnám, ha végül ebben lennénk elsők Európában.” – aggódik a helyzet miatt Navracsics. 

Hozzáteszi, hasonló veszélyek már fenyegettek több nagymúltú politikai napilapot korábban is,  „de emlékeim szerint mindig sikerült megoldani. A Postabank összeomlásakor a kormány nyújtott mentőövet a Magyar Nemzetnek - igen, Horn Gyula kormánya. Most nyilvánvalóan nem reménykedhet ebben sem a Népszava, sem pedig a Magyar Nemzet. Ennyit romlottak közviszonyaink az elmúlt harminchat évben.”

Ennek fényében felhívja a baloldali vállalkozót figyelmét, elmondása szerint ugyanúgy, ahogy korábbi, Ferencz Orsolyával közös levelében a jobboldali vállalkozókat szólították fel a „jobboldali” média támogatására.

Borítókép: Partizán YouTube-csatornája

Továbbiak
Jeges vidékekre, dermesztő időkbe kalauzol a Spektrum. Az AMC Networks ismeretterjesztő televíziója februárban elrepíti nézőit a tél birodalmába és felidézi a huszadik század kelet-nyugati szembenállásának feszült korszakát.
Média | 2026. február 02.
Folytatódnak a Mészáros Lőrinchez köthető Mediaworksos elbocsátások, a nyomtatott Bors és a Pesti Srácok után a Magyar Nemzet következik.
Média | 2026. június 17.