Fotó: Sportujsagirok.hu
Média 2026. augusztus 12

Lemondott a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöksége, köztük Szöllősi György

Szeptember 27-ei hatállyal távoznak a pozíciójukból. A döntés azután született, miután az MSÚSZ még májusban kezdeményezett bizalmatlansági indítványt az elnök ellen, ami akkoriban megbukott. 

A Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) elnöksége közleményt adott ki a saját honlapjukon, amelyben arról tájékoztatnak, hogy a szakmai szervezet vezetésének egyhangú döntésének értelmében lemondanak tisztségeikről szeptember végi hatállyal.

Mint írják, „59 tagunk bizalmatlansági indítványát követően – tagságunk ismételten megerősítette tisztségében a lakiteleki rendkívüli közgyűlésen tartott bizalmi szavazáson: 108-85-ös eredmény született a voksoláson, a vezetőséget támogató szavazók javára. Az elnökségi tagok egyhangúlag mégis úgy döntöttek, hogy nem töltik ki 2028-ig tartó mandátumukat, mert úgy ítélik, úgy ítéljük meg, hogy most azzal tehetjük a legtöbbet a szövetség munkájának zavartalan folytatásáért, a sportújságíró-család egységéért, ha a bennünket nagy számban támogató kollégák megtisztelő kiállását ezúton is hálásan megköszönve, utat engedünk egy olyan új MSÚSZ-elnökség megválasztásának, amely nagyobb eséllyel működik együtt hatékonyan az új sportkormányzattal, valamint szélesebb mozgástérrel és eszköztárral lesz képes szolgálni a számos kihívással szembenéző sportújságíró szakmát.”

A szakmai szervezet tagjai azzal indokolták a már említett májusi említett aláírásgyűjtést, hogy az elmúlt években súlyosan sérült a sportújságíró szakma integritása, romlott a megítélése, miközben szerintük valódi érdekvédelmet az MSÚSZ nem tanúsított. Emellett elutasították „a választási kampány alatt tanúsított politikailag elkötelezett, a szervezet alapszabályba foglalt függetlenségét sértő tevékenységet”. Emlékezetes volt, amikor a kampányban politikai tartalmú, propagandisztikus levelet kaptak Orbán Viktortól.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a végül elbukott bizalmatlansági indítványt az követte, hogy május közepén Szöllősi Györgyöt a közmédia új, ideiglenes vezetése kirúgta Nemzeti Sport főszerkesztői pozíciójából. A kirúgás után Somogyi Zsolt, a lap új főszerkesztője azt ígérte, szakítanak a Szöllősi György vezetése alatti gyakorlatokkal, és kevesebb politizálásra lehet számítani a lapban.

Továbbiak
Orbán Viktor kampánylevele és a „Petíció a sport jövőjéért” már sok volt a tagságnak, bizalmatlansági indítványt kezdeményeztek.
Média | 2026. május 15.
Az NMHH szerint a sajtóból értesültek Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter bejelentéséről, szerintük azonban nincs a biztos kinevezésére lehetőség.
Média | 2026. május 28.