Sápi Márk
Young Talents sorozatunk következő részében a WhitePress® marketing menedzsere Sápi Márk árulja el, hogyan került marketinges területre és milyen kihívásokat lát jelenleg a szakmában.
marketing.hu: Mióta vagy a szakmában?
Sápi Márk: 7 éve dolgozom a marketingben. Először egy kis SEO-ügynökségnél kezdtem a pályafutásomat az egyetem mellett, közben pedig segítettem több nonprofit szervezetnek is kezelni a közösségimédia-felületeit. Azóta megjártam már startupokat, ügynökségeket és nagyvállalatokat is marketingesként. Mindegyik más kihívást nyújtott, de mindegyiket ugyanannyira élveztem.
Miért döntöttél úgy, hogy ezt a szakmai utat választod?
Ez egy vicces sztori. Még gimiben volt egy sütivásárunk, ahol rekordeladást produkáltam. Odajött hozzám az akkori diáktanácselnökünk, és azt mondta: „Márk, neked marketingre kell menned!" Akkor még azt se tudtam, mi az, de úgy voltam vele, ha ezt kell csinálni, akkor nem lehet rossz. Utánajártam, megnéztem, miről szól, és teljes mértékben azt láttam, hogy ez én vagyok. Az egyetemen élveztem minden projektet, és azóta a szakmai világban is azt érzem, hogy ez nekem szól. Imádom a szakma sokszínűségét, hogy mindig változik, és hogy ezáltal segíthetek másoknak.
Mire vagy a legbüszkébb az eddigi pályádon?
Úgy tekintek a marketingre, mint egy túrára. Megmászhatsz nagyobb dombokat, de az igazi örömöt az nyújtja, amikor fent vagy és visszanézel, és látod az összes kis dombot, kaptatót és apróbb csúcsot, amit magad mögött hagytál. Minden sikeres kampány, trending poszt és elégedett ügyfél egy-egy ilyen állomás, és mind hozzájárul a sikersztorihoz. Szóval, ha egy szóval kellene válaszolnom: arra, hogy kitartottam.
Mit látsz jelenleg a legnagyobb kihívásnak a szakterületeden?
Röviden: az ügyfeleket - és ehhez gondolom, nem is kell többet mondanom. De a viccet félretéve: az igazi kihívást talán jelenthet az, hogy mindig naprakész maradj, és megálld a helyed ebben a dinamikus körforgásban. Ha jól kezeli az ember a változásokat - például a mesterséges intelligenciát, akkor előnyt kovácsolhat belőlük, de ha lemarad, akkor kimarad.
Miben változott a legtöbbet a munkád, amióta elkezdtél dolgozni? Abban, aki a munkát végzi: bennem. Rengetget kellett tanulnom a szakmáról, de még többet arról, hogy mit jelent csapatban dolgozni. Az elején nagyon önfejű voltam, és azt hittem, mindenre tudom a választ, de rá kellett jönnöm, hogy ha másokkal tartok előre, sokkal messzebbre jutok, mintha egyedül sprintelnék.
Kit tekintesz mentorodnak?
Minden szakembert, akitől tanulhattam, és volt olyan kedves, hogy válaszolt a kérdéseimre. Elmondhatom, hogy bár talán kevésbé ismertek globálisan, sokkal jobban szeretem a hazai szakembereket. Velük el is tudtam beszélgetni, nemcsak tanultam tőlük - számomra ugyanis fontos az is, hogy emberek maradjunk, ne csak szakemberek legyünk. Emellett nagyon felnézek a munkatársaimra és a vezetőimre is. Nélkülük nem lenne ilyen fun az egész.
Hol látod magad öt és tíz év múlva?
Nagyon szeretnék egy jól működő, stabil ügynökséget vezetni, ahol remek kapcsolatot ápolunk az ügyfelekkel, a csapatban jó a hangulat, és az emberek örömmel járnak be dolgozni. Talán nagyobb kihívás lesz menedzselni a folyamatokat és együtt dolgozni a jövő szakembereivel, de szerintem fényes jövő áll előttünk.
Kávé vagy tea?
Kávé. Teát csak akkor iszom, ha beteg vagyok.
Sör vagy bor?
Kevés alkoholt fogyasztok, de akkor azt, amit az alkalom hoz.
Étterem vagy street food?
Étterem, abból is az olasz.
Party vagy koncert?
Koncert
Autó vagy bringa?
Autó, de néha kell egy jó bringázás is a haverokkal.
Hegy vagy tenger?
Télen hegy, nyáron tenger.
Mozi vagy Netflix?
Mozi, csak legyen jó.
iPhone vagy Android?
🍎
Molnos Éva a Yettel senior retail activation managere
Páll Dóra Dalma a foodora Growth Managere