Karrier 2024. július 16

​​​​​​​Bolyós Enikő a Danone kelet- és közép-európai érzékesítési vezetője

Bolyós Enikő 2011-ben csatlakozott a Magyar Marketing Szövetség vállalati tagja, a Danone magyarországi csapatához. Akkor még az operációs csapatot erősítette, mint Vevőszolgálati és Logisztikai vezető. Ezt követően több feladatkörben is kipróbálta magát, elsősorban értékesítési területen. Komoly tapasztalattal rendelkezik a kereskedelmi fejlesztés, a kiemelt ügyfélkezelés és a területi értékesítési csapat vezetésében is. 2021 októberétől magyarországi kereskedelmi vezetőként dolgozik, majd 2024 januárjától a Magyar Üzleti Egység vezetői szerepkörében is kiválóan teljesít. Ezt igazolja ez az új kinevezése is. Idén júliustól régiós szinten vezeti a kereskedelmi csapatot magas szintű szakértelmének és erős vezetői készségeinek köszönhetően. Az új feladatkör mellett megtartja hazai pozícióit is. 

"A Danone-nál eltöltött évek megerősítették bennem azt a felismerést, hogy egy igazán jó vezető nemcsak az eladásokra fókuszál, hanem arra is, hogy a csapat magabiztosan működjön, folyamatosan fejlődjön, és a folyamatok is zökkenőmentesen támogassák az üzletet. Nagyon fontosnak tartom a közvetlen és a tágabb csapaton belül is az őszinte, nyílt kommunikációt, a kollégák és a csapatok közötti, bizalmon alapuló, támogató együttműködést" – foglalta össze Bolyós Enikő vezetői ars poeticáját a kinevezése kapcsán.

Bolyós Enikő több mint 17 éves tapasztalattal rendelkezik a FMCG vevőszolgálati, logisztikai és értékesítési területein, beleértve a lokális és a régiós kihívásokat is. Vezetői pályafutását a Procter & Gamble-nél kezdte, ahol a vevői logisztikai csapat élén tevékenykedett. A vállalatnál eltöltött pár év elteltével a magyar mellett, a cseh és a szlovák piacot is magába foglaló vevőszolgálati és vevői logisztikai vezetővé léptették elő. A Procter & Gamble után a Danone-nál folytatta pályafutását. 

Továbbiak
Ő lesz Kálnoki-Kiss Attila, sportért felelős államtitkárságot vezető helyettese. Az egykori telesportos riporter évek óta a Magyar Úszószövetség nemzetközi igazgatójaként dolgozik.
Karrier | 2026. június 26.
Rendkívüli tisztújító taggyűlést tartott az IAB Hungary, amelyen a 2028. január végéig tartó elnökségi ciklusra új szakembert választott a digitális szakmai szervezet élére.
Karrier | 2026. június 09.