Fotó: Benyó Rita Facebook-oldala
Karrier 2026. augusztus 11

Benyó Rita a közmédiánál folytatja, távozik a Válasz Online-tól

Nemrég a Partizánban jelentette be az Elemző című műsor végét, most pedig a Válasz Online-tól búcsúzik.

A Szabad Európa felszámolása után szerződött le a választási időszakra Benyó Rita újságíró, riporter, aki most fél évvel a laphoz való csatlakozás után jelentette be, a közmédiánál folytatja pályafutását.

„Örökké hálás leszek, amiért ebben a történelmi évben lehetőséget adtak rá, hogy Magyar Pétertől Kovács Gergelyen vagy Toroczkai Lászlón át Navracsics Tiborig elkészíthessek sok fontos interjút a kampányban, majd utána, az új kormány első 100 napja alatt is” – írja Facebook-posztban, ahol megjegyzi, nagy izgalommal várja, hogy a közrádióban többek között Kerényi Györggyel, Magyari Péterrel és Sashegyi Zsófiával dolgozhasson.

A Válasz Online közleményben búcsúzott a szakembertől: „Kollégáinknak (Magyari Péter korábban főszerkesztő-helyettesként csatlakozott a Kossuth Rádió csapatához – A szerk.) sok sikert kívánunk az új feladathoz, egyúttal jelentjük: lapunk törzsgárdája (azok az újságírók, akik már a 2018-ban megszüntetett, nyomtatott Heti Válaszban is együtt dolgoztak) egyben van és egyben is marad.” Hozzátették, egy másik kollégájuk, Sashegyi Zsófia is a közrádióhoz csatlakozik Benyó Ritával együtt.

Továbbiak
2026. június 30-i dátumot jelölte meg távozása időpontjáként Németh Kornél még az év elején, amikor hivatalosan bejelentette, hogy hét év után otthagyja a Rossmann Magyarországot.
Karrier | 2026. július 01.
Az 1959-ben alapított globális szakmai szervezet élére nyolc év utén kerül új szakember. Dodds célja, hogy a CMO-k szerepét tovább erősítse a cégvezetések körében.
Karrier | 2026. augusztus 06.