A negyedik BizChillt a Madame Tussauds látta vendégül. (Fotó: Sánta Gréta)
2026. augusztus 25-én tartotta a Marketing Art és az MMSZ a negyedik BizChill eseményt, amit most a Madame Tussauds látott vendégül. Exkluzív képes beszámoló.
Különleges és rendhagyó környezetben, a budapesti Madame Tussauds-ban gyűltek össze a Magyar Marketing Szövetség és a Marketing Art meghívottai az idei BizChillen, ahol a vörös szőnyeges fogadtatás és a viaszfigurák világa megadta az este játékos alaphangulatát. A 2024-ben útjára indított eseménysorozat – amelyet a Marketing Art kezdeményezésére a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) tagozataival közösen hívtak életre – immár negyedik alkalommal bizonyította, mekkora igény van a fesztelen, formális kötöttségektől mentes szakmai találkozókra.
„A BizChill rendezvénysorozat lényege éppen az, hogy úgy találkozzunk egymással, hogy nincsen szigorú szakmai program, ahol esetleg csak a kávészünetekben van lehetőség kapcsolódni egymással. Bízom benne, hogy ezekből a közvetlen találkozásokból a jövőben nemcsak remek emberi kapcsolatok, hanem gyümölcsöző szakmai együttműködések és kollabok is születnek” – foglalta össze a kezdeményezés szellemiségét Bódi Krisztina, a Marketing Art vezetője, az MMSZ elnökségi tagja a marketing.hu kérdésére.
A korábbi, szintén emlékezetes budapesti állatkerti estek után a mostani helyszín is ráerősített arra a szemléletre, hogy a digitális és mesterséges intelligencia vezérelt világban a márkáknak és a szakembereknek minden eddiginél nagyobb szükségük van a valódi, közös megélésekre. „Nagyon hiszek a valós kapcsolódásokban és az autentikus élményekben, hiszen ezektől válik minden élővé. Manapság különösen foglalkoztat, hogy az online jelenlét és a mesterséges intelligencia korszakában miként tudják a márkák összekapcsolni a digitális információkat a fizikai valóság élményeivel – a BizChill pontosan ezt a közvetlen, életteli tapasztalást testesíti meg számunkra” – tette hozzá Bódi Krisztina.
Az eseményen Bánhegyi Zsófia az MMSZ alelnöke is köszönötte a vendégeket és elárulta, hogy ősszel sok izgalmas fejlesztés és változás várható a Szövetség életében, aminek a részleteit a novemberi, online Community Forum keretében mutatják majd be. Várhatók új tagozatok, illetve megkezdi az MMSZ a következő évi Marketing Trendbook összeállítását is.
Czunyi Tímea a Madame Tussauds marketingvezetője rövid eligazítás után útjára bocsátotta a vendégeket, és intiválta őket arra, hogy minden attrakciót és a viaszbábukhoz kapcsolodó aktivációt bátran próbáljanak ki.
A rendezvény támogatói, az Alpro, a Cerbona, a Stühmer és a ViWa víz harapnivalókkal és italokkal járultak hozzá az eseményhez.
Fotók: Sánta Gréta