Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a weboldal működésének biztosítása, látogatóinak magasabb szintű kiszolgálása, látogatottsági statisztikák készítése, illetve marketing tevékenységünk támogatása érdekében cookie-kat alkalmazunk. Az Elfogadom gomb megnyomásával Ön hozzájárulását adja a cookie-k, alábbi linken elérhető tájékoztatóban foglaltak szerinti, kezeléséhez.
Elfogadom
Nem fogadom el
Brand 2024. szeptember 23

Termékekkel segítette az árvízi védekezést a Rossmann

Több százezer forint értékű termékadománnyal segítette az árvízi védekezést a Magyar Marketing Szövetség vállalati tagja, a Rossmann. A drogéria az OMIT-ot kereste fel, hogy segítségükkel központilag juttassák el a felajánlást azokra a területekre, ahol védvonalakon éjjel-nappali szolgálatot teljesítő vízügyi munkatársaknak a legnagyobb szüksége van rá.

„A Rossmann számára kiemelten fontos a társadalmi felelősségvállalás, prioritásnak tekintettük, hogy a magunk eszközeivel részt vegyünk az árvízi védekezésben is. Bízunk benne, hogy felajánlásunk, melyet a vízügyi szervek konkrét igényei, szükségletei alapján állítottunk össze, valamelyest könnyíteni tud azokon a nehézségeken, melyekkel a védekezésben dolgozók szembesülnek” – nyilatkozta a Rossmann vezetése.

„Az állami védvonalainkon jelenleg még több, mint 1000 vízügyes munkatársunk védekezik, emellett többfelé még a települési védekezésekben is segítjük a munkákat. A védekezés irányító központi szervezetként úgy gondoljuk, hogy a Rossmann által felajánlott termékek nagy segítséget jelentenek a védvonalakon éjjel-nappali szolgálatot ellátó munkatársainknak. A felajánlott mennyiségekkel 3-4 védelmi szakaszt tudunk ellátni” – mondta el a Rossmann megkeresésére Láng István az Országos Vízügyi főigazgatóság főigazgatója, az OMIT törzsvezetője.

Továbbiak
A röntgenképből készült átlátszó flexi kislemezzel együtt Affidea szűrővizsgálati kupont kapnak ajándékba a Slow Village új lemezének vásárlói.
Brand | 2026. április 16.
Az Auchan Magyarország és a Magyar Termék Nonprofit Kft. közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy tovább erősítik együttműködésüket a hazai beszállítók piacra jutásának támogatásában.
Brand | 2026. március 26.