Brand 2023. szeptember 21

Látványos videó - Minden, amit a szombati Szuperkoncertről tudni kell

Idén ötödik alkalommal rendezi meg a Magyar Marketing Szövetség vállalati tagja, a Szerencsejáték Zrt. nagyszabású és ingyenes eseményét, a Szuperkoncertet. Az egész estés eseményen a hazai játszási listák éllovasai lépnek színpadra. A Szuperkoncert minden eddiginél nagyobb és látványosabb showműsorral érkezik. A Puskás Aréna Szoborparkban vadonatúj színpadon koncertezhetnek a sztárfellépők. A tökéletes látványról több száz rakétából álló pirotechnikai show, valamint szikraeső gondoskodik, a több mint 300 négyzetméternyi ledfalnak és a 100 ezer wattos hangtechnikának köszönhetően pedig a hátsó sorokban állók sem maradnak le az igazi koncertélményről.

A Szerencsejáték Zrt. már 20 éve elkötelezett a fogyatékossággal élők társadalmi integrációjának ügyében, éppen ezért a koncerten évről-évre egy, a színpad közvetlen közelében elhelyezett akadálymentes lelátó várja a fogyatékossággal élőket, ezen túlmenően a siketeket és nagyothallókat pedig jelnyelvi tolmács is segíti.

Ahogy a közönség megszokhatta már, a szórakozás mellett az eseményre kilátogatók idén is egy jó ügyet támogathatnak. A nemzeti lottótársaság ugyanis a helyszínen értékesített termékek után befolyt összeget idén is 100%-ban az Ökumenikus Segélyszervezet részére ajánlja fel, amely az így összegyűlt támogatást, a többi közt a hátrányos helyzetű családok felzárkóztatására is fordítja. Az Eurojackpot Szuperkoncert karitatív partnere fennállásának több mint három évtizede alatt célul tűzte ki, hogy az éhezőknek ételt, az otthontalanoknak otthont az esélyteleneknek pedig esélyt biztosítsanak. A tavalyi év során a szuperkoncertezők 6 millió forint értékben támogatták vásárlásukkal az Ökumenikus Segélyszervezet munkáját.

A nemzeti lottótársaság ikonikus ingyenes eseményére a vonattal, illetve autóbusszal érkezők idén is 50%-os kedvezményben részesülhetnek a MÁV-START és a GYSEV Zrt. vonatain, valamint a Volánbusz Zrt. helyközi járatain. A kedvezmény bármely belföldi állomásról bármely budapesti állomásra és megállóhelyre érvényes.

Továbbiak
A 2026-os átadón a BENU Gyógyszertár és a BP Digital ügynökség közös projektje újra elismerést kapott. A siker különösen figyelemre méltó: a két cég együttműködése már harmadik alkalommal nyerte el a Marketing Diamond díjat.
Brand | 2026. március 23.
Utolsó lehetőség: március 22-ig lehet jelentkezni a Hello Wood nemzetközi alkotótáborába
Brand | 2026. március 17.