Brand 2024. október 07

Közel 20 millió forint adományt adott át a Budapest Airport

Az idén új repülőtéri futóútvonallal debütáló Runway Runon több mint ezer fő, a légiközlekedési iparág és a kedvezményezett alapítványok képviselői, a Magyar Marketing Szövetség vállalati tagja, a Budapest Airport partnerei és közösségi média csatornáinak követői álltak rajthoz azért, hogy egy különleges környezetben sportolhassanak és az általuk befizetett nevezési díjakból nemes célokat támogassanak. A nevezési díjakból összegyűlt 19 884 768 forintból a Budapest Airport a Ments Életet Alapítvány és a SUHANJ! Alapítvány számára egyenként 9 942 384 forintot adott át a héten megrendezett átadó ünnepségen. Ezzel a jótékonysági futóversenyből összegyűlt adományok összege 12 év alatt átlépte a 120 millió forintot.

A Ments Életet Alapítvány a súlyos, életet veszélyeztető betegségben szenvedő gyerekek álmait váltja valóra, ezzel is támogatva gyógyulásukat. A Runway Run bevételeit az alapítvány elsősorban három fő programja finanszírozására fordítja: az Álomiskola a kezelések után a mindennapi életbe visszatérő gyermekek integrációját támogatja iskolai, edukációs programokon keresztül, az Álomkommandó a súlyos betegségből gyógyuló gyermekek családjainak nyújt segítséget, míg az Álomvarázslók csapata életet veszélyeztető betegséggel élő gyerekek titkos vágyait, álmait valósítja meg.

A SUHANJ! Alapítvány az adományt egyebek mellett a sérült emberek sportolását támogató eszközökre – kézi hajtású biciklikre, futókocsikra – és az általuk üzemeltetett, a fogyatékkal élő és ép sportolók számára fenntartott integrált edzőterem, a SUHANJ! Fitness fejlesztésére fordítja.

„Minden évben büszkeséggel tölt el bennünket az összefogás és közösség, amelyet a futóversenyen indulók hoznak létre" – mondta Valentínyi Katalin, a Budapest Airport kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese. Hozzátette: "A verseny mára már a légiközlekedési iparág összetartásán is túlmutat, és többszáz partnerünk, az alapítványok képviselői, közösségi média csatornáink követői gyűlnek össze a verseny napján azért, hogy egy jó célért fussanak az ország egyik legkülönlegesebb helyszínén, a budapesti repülőtéren. Örömmel adjuk át idén is az alapítványoknak azt a közel húszmillió forintot, amely a Runway Run nevezési díjaiból gyűlt össze.”

Továbbiak
Százból huszonnyolc magyar hagyná, hogy az agya közvetlenül kapcsolódjon az internethez, harminchét pedig minden adatvédelmet feladna, ha ingyenes és jobb egészségügyi ellátást kapna cserébe.
Brand | 2026. március 03.
​​​​​​​A MediaMarkt rendszeresen hozza el azokat a fejlesztéseket, amelyek meghatározzák a következő időszak trendjeit.
Brand | 2026. március 24.