Majdnem minden harmadik szülő gondolja úgy, hogy komoly hatása van arra, milyen típusú zenét hallgatnak a gyerekei. De ez biztos, hogy így van?
A magyarok többsége szerint a zene közelebb hozza egymáshoz a különböző generációkat – derül ki egy új, reprezentatív kutatásból. A családok többsége rendszeresen hallgat közösen zenét, és ilyenkor általában együtt döntenek arról, mi szóljon. Érdekesség, hogy a fiatalok szerint az új dalokat többnyire ők mutatják meg a többieknek, az idősebb generációk azonban ezt máshogy látják.
Majdnem minden harmadik szülő gondolja úgy, hogy komoly hatása van arra, milyen típusú zenét hallgatnak a gyerekei. Amikor azonban arra kell válaszolniuk, hogy a saját szüleik mennyiben befolyásolták az ízlésüket, ennek jóval kisebb jelentőséget tulajdonítanak. Vannak ugyanakkor olyan előadók, akiket sokakkal a családjuk szerettetett meg: a legtöbben a Neoton Famíliát, a Republicot, az Eddát és Zámbó Jimmyt említették, a nemzetközi zenekarok közül pedig az ABBA, a Beatles és a Queen került a dobogóra.
A magyarok jellemzően autózás és főzés közben hallgatnak közösen zenét a családjukkal, harmaduk hetente több alkalommal. Ilyenkor a legtöbben együtt választják ki, hogy mit tesznek be a lejátszóba. Érdekesség, hogy a legidősebb, 60 év feletti korosztály érzi leginkább úgy, hogy ilyenkor övé a döntés. Konfliktus ezekben a helyzetekben kevésbé jellemző; a családok inkább a zene hangerején szoktak összevitatkozni. Emellett minden negyedik fiatal kapott már „ez nem is zene” típusú beszólást idősebb rokonaitól.
A Dreher neve az elmúlt évtizedekben egyértelműen egybeforrt a zenével és a nyárral. A legnagyobb fesztiválok állandó partnereként a márka ezúttal is jelen lesz a Szigeten, az EFOTT-on, a FEZEN-en és a STRAND Fesztiválon, valamint számos más meghatározó közösségi eseményen. Ezért is döntött úgy a Dreher, hogy reprezentatív felmérésben, közel kétezer magyar megkérdezésével vizsgálja meg, mit jelent a zene megosztása a generációk között. A válaszadók 61 százaléka szerint a zene olyan kapocs, amely közelebb hozza egymáshoz az embereket.
A Dreher ezt a kötődést emeli új szintre azzal, hogy a zenei élményt közvetlenül a termékcsomagoláson is megjeleníti. Az idei szezonban több generáció nyári slágerei is megjelennek majd a limitált kiadású 0,5 literes Dreher Gold dobozain: a Carson Coma, a Punnany Massif, a Halott Pénz, a Follow The Flow, az Animal Cannibals, a Honeybeast, a Wellhello és a 4F Club különleges sorai idézik meg a zenei emlékeket. A válogatás során fontos szempont volt, hogy a kiválasztott sorok önmagukban is hangulatokat, emlékeket és közös nyári pillanatokat idézzenek fel, miközben a különböző generációk és zenei ízlések képviselői egyaránt találjanak közöttük ismerős kedvenceket.
A kampány kreatív koncepciója az „Ez a sör neked szól” headline köré épül. A tipográfiai megoldásnak köszönhetően a mondat egy második jelentést is kap: „Ez a sor neked szól”, amely egyszerre utal a dalszövegekre és a személyes zenei emlékekre.
„A zene olyan közös nyelv, amely életkortól és zenei műfajoktól függetlenül képes összekötni az embereket és a generációkat. A Dreher számára régóta fontos szerepet tölt be a zenei kultúra támogatása, ezért szerettük volna ezt a kapcsolatot egy olyan formában megjeleníteni, amely a fogyasztókkal a mindennapokban is találkozik” – mondta Varga Márton, a Dreher senior márkamenedzsere.