Az amerikai piac mindig egy fokkal merészebb volt, mint az európai, de most sebességet váltottak: megjelentek ugyanis a keresztény tematikájú energiaitalok.
Melyik hírességnek nincsen ma már sajátmárkás energiaitala? Tehetnénk fel a kérdést, hiszen mára számtalan celeb-energiaitalból válogathatunk, és nem csak külföldön: itthon Zsozéatya, Pacher Balázs de még Balogh Levente is árul. A furcsa trend elérte az amerikai keresztényeket is, ugyanis pár vállalkozószellemű, vallásos üzletember úgy döntött, megéri betörni a keresztény energiaitalok piacára. Több ilyen is akad már, ott van a Yahweh, Agape, Praise Energy vagy 4gvn is. Előbbi nem fukarkodik, a dobozra ugyanis egyenesen Jézus Krisztust rakták fel.
Biblia ihlette nevekkel, Jézus képével a dobozon és az evangélium terjesztésének kimondott küldetésével egy 350 grammos adaggal érkezik a Szentlélek, nulla cukorral. Yahwe alkotója, amelynek dobozán Krisztus töviskoronát visel, elmagyarázta, hogy Isten nekik adta a küldetést, hogy az energiaitalon keresztül hirdessék az evangéliumot.
A nagyobb aggály azonban az, amire a Guardian is emlékeztet: Jézus képe nem áll szerzői jogvédelem alatt, ami azt jelenti, hogy ezek a cégek egyszerűen úgy bánhatnak Jézussal, ahogy csak akarnak. Így sikerült rátenni a Megváltót energiaitalos dobozokra. Egyébként akik próbálták, nem panaszkodtak a Yahwe-ra a Blessed ízű frissítő azonban állítólag egy kicsit túl sokáig marad meg a szádban, mint egy házról házra járó hívő, aki meghallotta, hogy a kanapé mögé bújsz, amikor megszólal a csengő.
via Guardian