Brand 2024. április 19

Elindult a jelentkezés a Fesztivál Önkéntes Központ programjába

Fesztivál Önkéntes Központ (FÖK) idén már tizenkettedik alkalommal várja az önkéntesek jelentkezését, akik a segítségükkel hozzájárulnak a Sziget és megannyi más hazai fesztivál, arénás koncert megvalósításához. Az önkéntesek napi néhány órányi munkával hozzájárulhatnak egy nagy fesztivál és további kulturális rendezvények lebonyolításához, cserébe a fennmaradó időben élvezhetik a fesztivál programjait és szállásra és ebédre sem lesz gondjuk. „Az összes rendezvényünkre mindig nagy az érdeklődés, de minden évben a Szigeten gyűlik össze a legnagyobb önkéntes közösség. Külön öröm számunkra, hogy a hazai csapatot nagy létszámú külföldi önkéntes tábor is erősíti” – mondta Nagy Réka, a Fesztivál Önkéntes Központ ügyvezetője. Elmondása szerint az önkéntes program egyik legnagyobb erőssége a sokszínűség, amely a náluk tevékenykedő önkéntesek és a rendezvények terén egyaránt megmutatkozik.

Aki nem bír várni a Szigetig, vagy egy kisebb rendezvényen próbálná ki magát először, megannyi egyéb rendezvény közül is válogathat az idei szezon során, köztük számos vidéki ismert fesztivál és budapesti nagykoncert is jó alkalom lehet az önkéntességre. Az idei év során minden eddiginél több rendezvényen van jelen a Fesztivál Önkéntes Központ , így a repertoár meghaladja a 40 eseményt, és a lista folyamatosan bővül. Lehetőség van továbbá egyetemi szakmai gyakorlat és Iskolai Közösségi Szolgálati órák teljesítésére is. Jelentkezést az alábbi oldalon lehet leadni az idei Sziget Fesztiválra, de további lehetőségek is várják az érdeklődőket.

Továbbiak
Két nap múlva, június 20-án a telco cég ajándékkal ünnepli meg a saját előhívószámukat: még a feltöltőkártyásoknak is jár a net.
Brand | 2026. június 18.
A következő hónapokban a Running Latte Club és az On közös eseményekkel, városi futásokkal, közösségi aktivációkkal és exkluzív élményekkel készül, miközben az RLC történetének eddigi legnagyobb bejelentésére is készül.
Brand | 2026. július 10.