Brand 2022. május 25

Együttműködik a PENNY és a MATE

A MATE Élelmiszertudományi és Technológiai Intézete mindig kiemelt figyelmet fordított az innovatív gondolkodásra és a tudományos eredmények gyakorlatban való alkalmazására, így több szabadalom és oltalom született már a falai között. Ugyanígy kiemelt szempont a tehetséges hallgatók támogatása és innovatív gondolkodásra ösztönzése is, melyet a PENNY ötletpályázata még tovább erősít majd.

Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid, a MATE stratégiai és fejlesztési rektorhelyettese kiemelte, az egyetem sokszínű portfóliójának egyik kiemelten fontos szelete az élelmiszermérnöki képzés. Ezért nagyon fontos, hogy Magyarország legnagyobb agrárirányultságú egyeteme és a legjelentősebb üzletláncok közé tartozó PENNY együttműködése segítse a kereskedelem felsőfokú szakember utánpótlását. Az egyetem a gyakorlati képzés segítése mellett gyümölcsöző kapcsolatokat remél a kutatás-fejlesztés és az innováció területén is. Közös cél, hogy a megállapodás a mindennapok közös munkájában váljon valóra.

Az együttműködés keretében a PENNY szakmai gyakorlati helyet is biztosít a hallgatóknak, szakemberei pedig részt vesznek az élelmiszerkereskedelem specializáció oktatási és szakmai munkájában.

„Vállalatunk életében eddig is kiemelt szerepet kapott a gyakornoki program, hisz fontosnak tartjuk, hogy a hallgatók, a pályakezdők az alapoktól ismerhessék meg a PENNY működését és a projektekben aktívan szerepet vállalva tegyenek szert gyakorlati szakértelemre. A MATE-val történő együttműködésnek köszönhetően nem csak a gyakornokságon keresztül ismerkedhetnek meg a hallgatók cégünk működésével, hanem kollégáink az oktatási, szakmai munkából is kiveszik majd a részüket” – mondta Florian Jens Naegele, a PENNY magyarországi vezérigazgatója.

 
 

 

 

Továbbiak
A zenész már több éve dolgozik együtt a márkával, most viszont együtt merültek el az archívumban, hogy egy régi modellt frissítsenek fel.
Brand | 2026. július 15.
Nemzetközi szinten is egyedi játékmenettel rendelkező játékot vezet be március végétől a Szerencsejáték Zrt. A Lutri alapjaiban értelmezi újra a klasszikus lottóélményt.
Brand | 2026. március 30.