Brand 2022. június 14

A Csepel frissítette az arculatát

Új arculatot és website-ot kapott a Csepel kerékpár márka, emellett új értékesítési stratégiával is igyekeznek alkalmazkodni a fogyasztók megváltozott igényeihez – írja a kreatív.hu.

A vállalat az új arculattal a camping bicikli imázst szeretné maga mögött hagyni, hogy megmutathassa minden igényt kielégítő széles termékportfólióját. Az új arculati elemek először a vállalat online felületein jelennek majd meg, és csak később kerülnek a boltokba.

Kép forrása: Kreatív.hu

A Csepel új kereskedelmi stratégiája értelmében a jövőben nagyobb hangsúlyt fektetnek a fogyasztók közvetlen megszólítására, és komolyabb fókuszt helyeznek a digitális jelenlétre, ennek egyik fontos eleme a vállalat honlapjának több lépcsős megújítása is.

„A magyar vásárlók a legfőbb célcsoportunk, a márka megújításával az a célunk, hogy minél szélesebb közönség számára láthatóvá és ezzel megismerhetővé tegyük a komolyabb felszereltségű, piaci szinten is veresenyképes hazai tervezésű termékcsaládokat és modelleket is, mint például a Woodlands, a Project E, a Traction, a Royal és a Deepspace” – nyilatkozta Paróczai Iván, a Csepel társtulajdonosa.

(Borítókép forrása: https://csepelkerekpar.hu/; Arculati elemek forrása: kreativ.hu)

Továbbiak
A KPMG Fair Play Díjat idén a René Raffica fiatal csapata nyerte el, miután riválisuk, a Principessa hajó javításában segédkeztek, lehetővé téve, hogy ellenfelük rajthoz állhasson.
Brand | 2026. augusztus 03.
Közeledik az igazság pillanata: május 5-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2026 verseny különböző kategóriáiban (Év Magyar Autója 2026, Magyar Év Autója 2026, Év Zöldautója 2026).
Brand | 2026. március 16.