Mintegy 800 középiskolás sajátíthatja el a mesterséges intelligencia felelős és gyakorlati használatát a Bosch új, országos oktatási programjában a 2026/2027-es tanév során. A kezdeményezés célja, hogy a diákok ne csupán passzív felhasználói legyenek az új technológiáknak, hanem megértsék azok működését, korlátait, és kritikus szemlélettel integrálhassák a tudást a mindennapjaikba.
Hogyan lehet hatékonyan kérdezni az MI-től, hogyan ellenőrizhető a kapott válaszok hitelessége, és miként alkalmazható a technológia tanulásra vagy kreatív feladatokra? Ezekre a fiatalokat érintő kulcskérdésekre ad gyakorlati válaszokat a Bosch országos oktatási programja, amely a tervek szerint 20 hazai középiskolába jut el a 2026/2027-es tanévben. A kőbányai Szent László Gimnáziumban bejelentett kezdeményezést Aszódon és Szombathelyen végzett tesztnapok alapozták meg: a száz diák visszajelzései nyomán az elmélet helyett még inkább a gyakorlati megközelítésre helyezték a hangsúlyt.
A program különlegessége, hogy a diákokat maguk a technológiát napi szinten fejlesztő szakemberek – mesterségesintelligencia-specialisták, mérnökök, PhD-hallgatók, valamint kommunikációs szakemberek és projektmenedzserek – oktatják közvetlenül az osztálytermekben. A fókuszban nem egyetlen konkrét alkalmazás elsajátítása áll, hanem az időtálló, kritikus szemléletmód átadása. A diákok megtanulják a hatékony promptolást, a generatív modellek tipikus hibáinak felismerését, miközben prezentációkészítéssel, kép- és videógenerálással, valamint a saját érdeklődési körükbe tartozó témákon keresztül kísérleteznek.
Bodó Teodóra, a Bosch csoport kommunikációs és kormányzati kapcsolatok igazgatója hangsúlyozta: a technológiai versenyképesség hosszú távon elválaszthatatlan a jövő generációinak felkészültségétől. A vállalat számára a program nemcsak tudástranszfer, hanem hosszú távú befektetés is abba, hogy a fiatalok valós mérnöki és fejlesztési tapasztalatokra épülő, naprakész ismeretekhez jussanak.
A képzés időszerűségét a Bosch kutatása is alátámasztja: a 16 és 20 év közötti középiskolások 65 százaléka látja úgy, hogy az MI lesz az elkövetkező évtized legmeghatározóbb technológiája. Emellett 84 százalékuk már most tervezi beépíteni tanulmányaiba a mesterséges intelligenciát, 90 százalékuk szerint pedig a megfelelő MI-készségek máris elengedhetetlenek a hatékony fejlődéshez. A témával kapcsolatos legfrissebb kérdéseket és szakértői meglátásokat a Bosch a saját podcast-csatornáin is részletesen feldolgozza.